Ashaar

Név:  Ashaar (Teljes név: Asha’aronova)
Faj: Chiss
Származás: Chilla (Nem fogom Csilla-nak írni, bocsánat)
Nem: Férfi
Kor: 18
Erőérzékeny: Igen
Kaszt:  Sith
Rang:  Tanítvány
Szövetség: Birodalom
Kinézet: 
Ashaar a Chissek kék bőrével és fekete hajával van megáldva. Magas és izmos testalkata nem konditermek eredménye, hanem az évekig tartó túlélésnek köszönheti. Vannak nála sokkalta magasabb és erősebb alakok is a galaxisban, de észrevehető az odafigyelés fizikumán. Hosszas vágás hege ékesedik bal arcán, egyenest a szájából.
Jellem: Némiképp makacsabb társainál, ez azonban nem feltétlen hátrány, ugyanis kellő bátorsággal és elszántsággal ötvözte legrosszabb tulajdonságát. A Chiss fajhoz hasonlóan intelligens és taktikus, próbál mindig nem egy, hanem két-három lépéssel előre látni a dolgok menetét. Önzőnek is lehetne nevezni, ám sokak iránt táplál kellő tiszteletet, való igaz, ezen személyek egyre jobban tűnnek el az életéből. Makacssága, hála a sithek tanításának önzőségbe fordult át, ugyan nem világra törő étvágya van, de amit a magáénak akar, azért mindent megtesz, hogy megszerezze.
Felszerelés:
- GL-13 kézi pisztoly (családi ereklye)
- Lézerkard
- Légzőkészülék
- Kötél
Tulajdon: 
- Némi kredit, családi hagyatékból megmaradva (ellenőrzőre bízva az összeget)
- Farmház a jeges Chilla vidékén (ET-ben részletezve)
Pontok leosztása:
-8pont Erőhasználat
-6pont Közelharc
-1pont Járművezetés
 
…
Hideg volt. Dermesztő hideg. A Chilla, az ismeretlen régiók jeges bolygóján természetességei közé tartozik a hosszú tél. Leginkább ez az egyetlen évszak dominál a kékes-fehéres bolygón. A bolygó lakóinak jelentős része nagyobb városokban élvezik az energiamezőkkel övezett falak közti életet. A bolygó legtöbb városát efféle energiamezők védelmezik a hótól és a fagytól. Azonban az élet sohasem volt egyszerű a Chillan. A hó ott volt mindenhol, s ha csak egy métert is távolodni kellett az energiamezőktől, kétszer is meggondolta, mit visz magával az ember. pontosabban Chiss. Ezek a humanoidok nem sokban különböztek az átlagemberektől. Bőrük kékes színű volt, szemük pedig vörösen izzott. Talán az evolúció vagy éppen az erő akarta, hogy ezek a fagyvidéki lakók ilyesfajta változásokon mentek kerezstül. Bőrük könnyebben beleolvadt a hideg éghajlatba, vörös szemük pedig jobban tudott tájékozódni a hóviharokban. A Chiss fejlett és értelmes faj volt. Értelmesebb a legtöbb humanoidnál, mégsem használták ki tudásukat, hogy a világot uralmuk alá hajthassák. Remek észjárásuk a természettel való megütközésre összpontosították, talán ez az egyetlen indok arra, hogy túlélték a chisstelen időjárást.
Történetünk egy aprócska halászfaluban veszi kezdetét. Ezen apró falucska alig bírt két tucat lakossal. Az ősök a víz mélyén egyfajta forrást találtak, melynek köszönhetően a tó nem fagyhatott be az évek alatt, ahogy a legtöbb, falakon kívüli vízforrás. Ez a tó volt a falu megélhetésének forrása. Bőséges halárujukkal életben maradhattak, s pénzhez juthattak. Egyszerűbb közemberek élték a várost, halászok és kereskedők leginkább. Más pénzbevételi lehetőségük nem igazán lehetett. A nagyvárostól távol alapították a falut, így a kereskedők ritkán hagyták el a falut, nagyobb mértékű portékáikat egyszerre szállították a városba, a kapott pénzből pedig okosan gazdálkodtak.
Az aprócska halászfaluban pedig alig tíz éve született egy gyermek. Gyorsan tanult, s hamar megtanulta a legfontosabb szabályt, ha a falon kívül merészkedik, azt csak engedéllyel tehette meg.
Ashaar jó nevelést kapott. Egyszerűségre és tiszteletre tanították őt szülei. Tiszteletre, méghozzá a természet és annak fajaira vonatkozóan, ugyanis szülei félték ezen két elemet. Tudták, a természet és a falon túl élő lények sokkalta nagyobb hatalommal bírtak náluk, veszélyt jelentettek a falu minden lakójára. A falu lakóinak minden tagja tanult otthon egyszerűbb harcászati mozdulatokat, különböző méretű fegyverek forgatását, melyeket a halászatban és a vadászatban hasznosíthattak. Ugyanis a férfiak egy része vadászni indultak, szigorúan csoportokban indultak meg, hogy a halon kívül más élelmet biztosíthassanak a falu részére. Vadászoknak hívták ezt a csoportot. A Vadászok ligájába önkéntesen nem léphetett be senki, csakis a családfő engedélyezhette az erősebb sarjának a belépést. Ha a családfő nem látta elég érettnek és erősnek gyermekét, az otthon maradtaknak segített halászni. A vadászok hetente egyszer mehettek ki a falon túlra, hogy kellő zsákmányt felhalmozva, élelemmel láthassák el a falut. Mindegy, ki mekkora zsákmányt ejtett, a Vadászok egységesen osztoztak mindig is az ejtett vadakon, s azok húsain. A húson kívül a bőrökből az asszonyok ruhákat varrtak, a csontokból halászeszközöket készítettek leginkább. Ugyan nem lehetett mindenki a Vadászok ligájának tagja, azoknak meséit gyakran hallották a vadászidények végén, mikor is a lakosság jelentős része összeült, hogy meghallgassa a történeteiket. Ashaar szerette mindig is hallgatni apjának és idősebb testvérének történeteit. Bátyja, Nadosha ekkoriban már betöltötte a tizenöt életévét, s közel fél éve már a Vadászok ligájába tartozott. ösztönös harcos volt, ám mindig megfontolt és tisztelettudó, parancskövető Chiss. Apa álomgyermeke. Ashaar mindig is felnézett testvérére, s próbálta őt követni az útján, eltanulni mindent, ami olyan naggyá tette testvérét.
Egy viharosabb napon történt, mikor is a Liga éppen visszatért a vadászatból. Ashaar az édesanyjával együttesen a falu bejáratánál várta vissza a hős vadászokat, a többi lakóval együtt. A ligába tartozók közül azonnal kiszúrták Nadoshat, az édesapjukat azonban nem látták. Ashaar rémülten rohant fivéréhez, majd két kezével próbálta felvenni a szemkontaktust vele. Fivérének könnyei ráfagyva ékesedtek kékes arcán.
- Mi történt, Nadosha? Hol van apa? – rázta már szinte a vállainál fogva fivérét. Azonban Nadosha nem válaszolt. A Liga vezetője, egy jól megtermett Chiss, Nakada Ashaar vállára helyezte kezét.
- Sajnálom fiam, az apád nem tér vissza. Éppen egy barlangot kutattunk fel, mikor azt a rémisztő üvöltést meghallottam. Apád utána akart járni, azt mondta, biztos akkora a dög, hogy a falu jól lakhat belőle egy hétig, azonban a jég beszakadt alatta, s egy mély barlangba zuhant. Nem tudtunk rajta segíteni, ugyanis néhány wampa jött elő a barlangból, nem kockáztathattam több életet, így visszafordultunk.  
Nakada a rövid története után megveregette a fiú vállát, majd továbbállt. Ashaar anyja idősebb fiához rohant, majd átölelte. Sírtak mind a ketten. A falu előkészítette a vadászok által ejtett zsákmányokat, s tüzet raktak. Népszokás volt ilyenkor egy nagy lakomával ünnepelni a sikeres vadászatot. Egyedül Ashaar nem volt jelen. A fiú a házban maradt, gyászolta elveszett apját.
- Nekem is hiányzik, Ashaar, de nem tudtunk mit tenni. Apánk már valószínűleg megfagyott odakinn, vagy wampa eledel lett.
- Miért nem mentetted meg?
- Micsoda? Mégis hogyan? Azt hiszed az én hibámból halt meg? – akadt ki fivére, aki kevesebb, mint egy perce lépett be a ház ajtaján, hogy a tűzhöz hívja fivérét.
- Te voltál mellette. Téged vitt magával az apánk, mert bízott benned.
- Megértem fájdalmad testvér, én is gyászolok, de nem tehettem érte semmit. A halál az élet része, Ashaar. Sajnos apánknak most jött el az ideje. És ez ellen nem tehetek se én sem pedig te semmit. Hiszen még Vadász sem vagy, hogy is érthetnéd meg. – mondta dühödtebben az idősebbik, majd kiviharzott az ajtón.
A házban ismét a csend uralkodott, s valami más. valami megmagyarázhatatlan erő. Harag.
Mikor a fivérek anyja, Nadoshaval az oldalán hazatértek, azon kapták a legfiatalabbat, hogy egy lándzsával gyakorol a nappaliban.
- Mit jelentsen ez, fiam? – kérdezte Ashaart az anyja.
- Visszahozom apát.
- Bolond vagy? – szólt közbe Nadosha. – Hiszen alig tudod még forgatni azt a lándzsát. Mi van, ha egy wampa az életedre tör? Azt hiszed, hadonászással majd elkergeted? Nem láttál még semmit a külvilágból, öcsém. Hiszen a botodat is rosszul tartod, azt hittem már megtanítottalak, hogyan kell forgatni azt…
- Az apánk tanított meg rá, nem te. Az apánk, aki kinn maradt a külvilágban, mert nem mentettétek meg.
- Mégis mit kellett volna tennünk szerinted? Szálljunk szembe egy csapat vérszomjas fenevaddal? Az se biztos, hogy apánk túlélte a zuhanást. De ha túl is élte, akkor sem lett volna esélyünk azokkal a szörnyekkel.
- Azért maradt odakinn, mert gyáva voltál.
- Te csak ne magyarázz. Azt se tudod, hogy néz ki egy wampa igazán. Honnan is tudnád, hisz sohasem láttál egyet sem. Én igen. Én láttam már, s elmondhatom, hogy mentem meghalnál, ha csak rád nézne az egyik.
- Hagyd abba! – üvöltött rá fivérére Ashaar, majd öklével nekiugrott, hogy elhallgatassa. Fivére, köszönhetően a jobb kiképzésnek, kitért az ütés elől, majd hátulról megpróbálta lefogni öccsét. Anyjuk sipánkodva próbálta a két fiút szétszakítani, ám a két makacs testvér alaposan összeverekedett. Ashaar alulmaradt, fivére legyőzte őt.
- Apánk halott, ezen pedig nem tudsz változtatni. hívj gyávának, akkor sem az én hibámból halt meg.
- Az apánk nem halt meg! – üvöltötte Ashaar.
- De, Ashaar – szólt közbe az anyjuk – A fivérednek igaza van. Édesapátok nem tér vissza már, ez a verekedés pedig nem megoldás. Őt nem fogja már visszahozni.
Miután némiképp csillapodott a hangulat, a két fivér nem szólt egymáshoz az éjszaka további részén. Nadoshat félrehívta az anyja néhány szóra, majd miután lekapcsolták a lámpákat, aludni tértek. Nadosha elzárta a fegyvereket egy nagyobb ládába, a kulcsot pedig az anyjára bízta, hogy a fiatalabb ne vehesse magához. Azt hitték, csak nem lesz olyan bolond, hogy fegyverek nélkül indulna meg a külvilágnak a fiú, ahhoz még neki sincs elég bátorsága. Nem ez volt az éjszaka egyetlen tévedése. Mikor a Nap fényei besütöttek a kis ház ablakán, Nadosha hűlt helyét találta csak öccsének.
…
Ashaar ugyan nem volt még sohasem a falon túl, eleget hallott apjától, aki éjszakánként mesélt a vadászatairól neki otthon. Vastag ruházatot öltött, pontosabban a házak elé kifeszített bőröket ellopta, majd kiosont a kapun. A kis faluban nem volt rendes őrség, önkéntesek figyelték a kaput, ám a fáradt lakosokból álló őrök minden figyelmüket a kapun túlra koncentrálták, ezt kihasználva Ashaar kisebb termetét kihasználva ki tudott osonni a sötétben, méghozzá észrevétlenül. Ashaar tudta, hogy fivére ellenezni fogja mindazt, amit tervez, így elrejtette apjának sugárvetőjét a paplanja alá, mielőtt még hazaértek volna. Egyetlen sugárvetővel, s állatzsírral megkent ruhával nekivágott a fagyos, idegen külvilágnak. Ugyan még nem járt sohasem odakinn, a mesékből megtanulta, merre is szoktak vadászni a Liga tagjai. Sötét volt, egyetlen fényforrása egy kis lámpás volt, mely vajmi kevés fényt biztosított a kis szökevénynek. Ám arra épp elegendő volt, hogy ne bukjon orra egy-egy faágon, vagy észleljen egy szakadékot. Sötét volt és hideg. Ösztönei vitték őt előre, talán tudat alatt mindig is készült erre az útra, azért is kérte apját, hogy minden este meséljen neki. Mintha érezte volna, hogy egyszer utána kell mennie. Sűrű erdőségen vágott át az alig tízéves fiú, egyedül, odakinn. Fél és fázott, de volt valami, ami mégis lépésre bírta lábait. Valami megmagyarázhatatlan jelenség, ami erőt adott neki, s ami meggátolta a visszafordulását. Kelet felé vette az irányt, s ugyan iránytű nem volt nála, tudta, hogy a szél mindig kelet felé fúj ezen a tájon. Ezt is az apja tanította neki. Ashaar csak ment a sötét erdőben, végig lábai elé nézett, füleivel próbálta a suhogó szélből kihallani a környezetét. A Chissek szemei jóval élesebben látnak a sötétben az átlagemberekhez képest, ám Ashaar ösztönei még korántsem voltak olyan fejlettek, hogy tökéletesen láthasson a szeles éjszakában. Nem egyszer akadt bele egy fába, s csak az utolsó pillanatban látta meg annak körvonalait. Hangokat hallott, de nem tudta párosítani azokat az élőlényekkel, amelyek kiadták. Hisz honnan tudná egy olyan ember, aki életében nem találkozott egy lénnyel, hogy milyen hangja lehetett? Apróbb lábak rohanását hallotta, s néhol a távolban egy-egy felbőszült, mély hörgést. Az apja meséiből tudta körülbelül, milyen lények is élik az erdőt, s csak imádkozott magában, hogy a távolabbi nem egy wampa, vagy ha igen, nem fog közeledni a hangja.
Pirkadt már, Ashaar azonban egy percre sem állt meg. Megjelent szemei előtt a táj, ahogy a Nap első sugarai beragyogták a völgyet. A fehér hó csillogott, s bármennyire is fázott a fiú, tudta, hogy a fehér hónak köszönheti, hogy látott valamit is éjszaka. Kereshetett volna nyomokat, de a szél betakart már réges-rég mindent, amit a csapat egy napja maga után hagyott. Így csupán ösztöneire és az apja által hallott mesékből meríthetett erőt, ami továbbvitte őt az ösvényen. Néhol fel-felismert a mesékben bemutatott sziklát vagy fát, mely jellegzetessége nem csak a Ligásokat, hanem őt is segítette most a tájékozódásban. Érezte, hogy követik őt, de nem látott senki a környezetében. Félt, de szívét vitte előre az apja hiánya, ezért nem fordult vissza egyszer sem, amióta átlépte a biztonságot nyújtó falat. Egyszer sem.
Ashaar elfáradt. Lábai már-már földnek akarták vágni térdüket, de a fiú nem állt meg. Egy, a földön heverő vaskosabb botot fogott magához, hogy némileg könnyíthesse lábainak munkáját. Csupán akkor állt meg, mikor érzéseiben bízva választott magának irányt. Napok teltek el. Ashaar nem sok élelmet és vizet tudott magával vinni, így folyamatosan tartalékolt, ám a sült húsnak sem az igazi íze volt a harmadik napon. Apró állatokra lőtt az erdőben, próbálta a lehető legkevesebb lövést leadni, majd a már kiélezett botjával végleg kioltotta azok életét. Az apja megtanította tüzet rakni őt, de más volt kinn a hidegben, mint a házuk előtti részen. Elmagyarázta azt is, hogyan kell megnyúzni egy állatot, ám eszközök hiányában kiélezett kövekkel próbált csak meg. Ashaar mégis túlélt.
A Nap már javában fennvolt, mikor rábukkant a hegyre, ahova a Liga tagjai jönnek. Általában ebben a hegyben keresnek menedéket. Ugyan Ashaar nem volt jelen a tábortűznél tegnap éjjel, az ablakon keresztül hallgatta a történetet, miszerint megálltak, de nem mertek a barlangba merészkedni. Ezt a hegyet használják a Vadászok központul, ide rejtőznek el az éjszaka elől a vadászidény alatt. Most is így tettek volna, ha a wampák nem táboroztak volna be előttük. Mély, hörgő hangokat hallott a mélyből feltörni. Apja pisztolya ott volt a kezében, lényegében egyszer sem tette el, amióta elindult. A botot elengedve, immáron két kézzel fogta a fegyvert, maga elé tartva haladt tovább. Hamarosan megtalálta a vermet, ahova az apja bezuhanhatott. Tekintete és figyelme a barlang bejáratát figyelte, miközben halkan próbált kapcsolatot felvenni a még életben maradt apjával. legalábbis ő hitte, hogy még életben van. Ekkor lépések zaját hallotta a háta mögül. Riadtan fordult, pisztolyát maga elé tartva.
nem a vadászok, s nem is a bátyja állt mögötte. Egy ismeretlen, fekete csuklyás alak.
- Ki vagy te?
- Azon tűnődtem, mit keres egy ilyen zord erdőben magányosan egy ilyen fiatal fiú.
- Az apámat. beleesett ebbe a verembe. Meg kell mentenem.
- De vajon meg tudod e menteni? Honnan tudod, hogy az apád még él?
- Én… én… nem tudom. csak érzem.
- Hát akkor, vizsgáld meg.
- Nincs kötelem, hogy lemásszak hozzá.
- Ilyen felkészületlenül indultál megkeresni őt? Nem bölcs döntés, főleg nem egy ilyen barátságtalan tájon.
- Meg… én megszöktem, mert nem engedtek el.
Az idegen ekkor közeledni kezdett a fiúhoz. Csuklyáját hátraemelve felfedte kilétét. Egy sárság bőrű alak volt, kinek tüskék voltak a fején.
- Te zabrak vagy? – kérdezte Ashaar.
- Ahogy mondod. Meglep, hogy felismersz, tudtommal sok nem járja ezt a bolygót a fajtámból.
- Az apám sokat mesélt a világokban élő lényekről és fajokról. De meg kell mentenem őt. Nem vesztegethetem az időmet most.
- Hát akkor csak rajta. Nem állok az utadba.
Ashaar fejét biccentette, majd visszafordult a veremhez, s megvizsgálta azt. A kövekbe képes lenne megkapaszkodni, azonban nem gondolta át a visszajutásának lehetőségeit. Vajon miért nem számolt ezzel a problémával? Talán túlságosan is a feladatára koncentrált. Lejjebb ereszkedett, majd mászni kezdett. Óvatosan kapaszkodott egyre mélyebbre. Ám a szikla felülete csúszott, ő pedig a mélybe zuhant. Puha hóra esett a verem mélyén. Nem tört el egyik végtagja sem, ám mikor felnézett, döbbent rá, hogy vagy negyven láb mélyen van a felszíntől. De nem érdekelte. Ha már lejutott, megkeresi az apját.
Ashaarnak nem kellett sokat kutatnia, az apja ott feküdt nem messze a verem lyukától, halálra fagyva. Közelebb rohant s átölelte őt. Tudta, hogy nem a zuhanás végzett vele, hanem hogy magára hagyták őt. Idelenn, egyedül. Gyászolt és sírt. De tudta, most már el kell engednie. S ami talán fontosabb, kiutat kell találnia. Magához vette apja vadászkését, amely ott lógótt fagyott derekán, majd körbenézett. Felfele nem mehet, így a verem, egy szűkebb járata felé vette az irányát. A járat emelkedni kezdett, innen tudta, hogy jó irányba halad. Ismét hallotta azt a mély hörgést, amelyet már korábban. De nem torpant meg. Míg egyik kezével a földbe kapaszkodva mászott, addig a másikban ott volt apja sugárvetője. Félt és dühös volt, ez tartotta csak benne a lelket, ezért ment tovább, a mély hang irányába. A járat végül a barlangba vezette őt, ahonnan erős szélroham lökte fel őt, s taszította le elgyengült lábairól. A szél mély, hörgő hangon süvített végig a barlangban.
- A szél volt az? A szél volt az! Azok a gyávák azért nem segítettek az apámon, mert féltek. A széltől?!
Miután Ashaar kijutott a barlangból, az idegen még mindig ott állt.
- Látom, nem jártál sikerrel.
- De. És most már tudom, miért halt meg az apám. Azért mert a bátyám félt. Félt a széltől.
- Mihez kezdesz most? – tette fel kérdését az idegen Zabrak.
- Visszamegyek a falumba.
- Szerinted hisznek neked majd? Hogy megtaláltad őt? Hogy te voltál az egyetlen, aki segíteni akart rajta? Mit érzel most, ifjú?
- Dühöt. Mérges vagyok, mert magára hagyták. gyávaságból. Hinni fognak nekem. Elhoztam a kését, amivel vadászni jár az apám. ha ezt visszaviszem, hinni fognak nekem.
- És utána?
- Nem tudom még. Egyelőre vissza kell jutnom. Ha nem haragszik, elköszönök.
A férfi nem szólt semmit, csupán a fejét biccentette, majd csuklyáját visszaemelve, eltakarva arcát továbbállt.
Ashaar nem tudta, ki volt az idegen, s a visszafelé vezető úton ugyan többször megfordult a fejében, fontosabb volt, hogy visszatérjen. A dühe vitte őt vissza, oda ahonnan indult.
…
A kapuban két alak állt, mikor Ashaar megpillantotta az energiagömböt. Ám szervezete feladta a harcot, nem volt képes tovább kitartani, s összeesett. Ugyan nem látta már, de a kapuban állók odarohantak, majd bevitték őt a faluba.
Mikor Ashaar magához tért, az ágyában feküdt. Először nem tudta, álom volt e csupán az egész, ám a csontjaiban érzett fájdalmak hamar elűzték ezen gondolatait.
- Ashaar – hallotta édesanyja hangát. – Teljesen megőrültél? Kész csoda, hogy visszatértél. Mégis mi ütött beléd?
- Apa… apa… meghalt. – nyöszörögte a fiú.
- Tudom, fiam, ezt mondták a vadászok is. ne mondd, hogy odáig eljutottál.
- Apa meghalt… mert a többiek… féltek.
- Ashaar. A vadászok nem gyávák. – szólt közbe fivére - Hidd el, ha meg tudtuk volna menteni őt, megtesszük. A wampa…
- Nem volt wampa a barlangban. – válaszolt – te voltál gyáva.
Az anya még azelőtt fellépett, hogy újabb vitába torkollott volna az egész, s meleg vízért küldte az idősebb fiát.
…
Talán egy óra telhetett el vagy kettő, amikor kiáltásokat hallottak mind a hárman a házban. A kiáltások a kapu felől érkeztek.
- Wampak!
Nadosha a kiáltásra kezébe fogta vadászfegyverét, egy egyszerűbb puskát és dárdát, majd kirohant az ajtón. Ashaar is utána akart rohanni, azonban az anyja megakadályozta. Lövések és kiáltások hangja rázta meg az egész falut. Nem sokkal később az anyja, miután még egyszer megtiltotta fiának, hogy elhagyja a házat, megragadta az otthon lévő utolsó dárdát, s kiment az ajtón. Ashaar a fájdalmai miatt nem is lett volna képes felkelni az ágyból, nagy nehézségek árán tudott csupán felülni, s az ablakból megvizsgálni, mi is történik odakinn.
Hatalmas, fehér szörnyetegek jelentek meg a kis falu udvarán. Óriási karmaik, kilógó, borotvaéles fogaikkal rontottak és tépték darabokra a kékbőrűeket, s ugyan néhányukat sikerült lelőni vagy halálra szúrni, masszív szőrzetűkön nehezen hatoltak át a halászok és vadászok fegyverei. A wampak félelmetes szörnyek voltak. Vérfagyasztó kiáltásuknál csak a haldokló emberek sikolyai voltak félelmetesebbek. Megcsonkított tetemek repkedtek minden irányba, az utat pedig vér öntötte el. Ashaar az ablakon keresztül nézte végig, ahogy a faluját lemészárolják a szörnyek. Szemeiben tükröződött a csillogó vér, ahogy a halottak sorra buktak bele. A wampak nem kíméltek sem nőt, sem gyereket. Nem tettek különbséget fiatal és öreg között. Válogatás nélkül öltek meg mindenkit, aki az útjukba állt. Dühösek voltak és félelmetesek. Ashaar félt, behúzódott az ágya alá, majd onnan hallgatta végig, ahogy a falu utolsó lakóit is elhagyja az élet.
Mikor a sikolyok elnémultak, a wampak diadalittas kiáltással üvöltöttek az ég felé, majd elvonultak. Ashaar azonban nem merészkedett elő. Túlságosan is félt ahhoz, hogy kimerészkedhessen.
A bejárati ajtó megnyílt, nyikorogva tárult fel, s engedte a kinti fényt a házba, majd egy fekete csizmás alak lépett be rajta. Ashaar nem látta, ki az, csak a csizmáját. Az idegen lassú léptekkel haladt, egészen az ágyig, majd megállt. Mintha tudná, hol keresse azt, amiért idejött. Az alak csak állt az ágy előtt, egy ideig szótlanul, majd megfordult, s az ajtó felé vette lassú, kimért lépteit.
- A wampak elmentek. Most már nem kell félned. – szólt az alak, kinek hangja ismerősen hatott. Ashaar előmászott rejtekéből, majd a házat elhagyó idegen után sietett. Ahogy a fiú kilépett az ajtón, meglátta a mészárszéket, amit a fenevadak hagytak. Nem volt olyan ház, olyan kerítés, melyet ne festett volna vörösre a vér. Tetemek hevertek mindenhol, emberi maradványok ékesítették a kis falut. Az ismeretlen alak a kapu felé indult.
- Várjon! – kiáltott utána Ashaar, de az alak nem állt meg. Az csak ment, azzal a kimért lépteivel, egyenest a kapu felé. A fiú azonban egyre gyorsabban szedte lábait, hogy beelőzhesse az idegent, s mikor utolérte, megfogta a köpenyét.
- Kérem. Álljon meg.
Az alak ekkor megállt. Ashaar nem látta az arcár a csuklya alatt, de tudta, hogy ez ugyanaz a férfi, akivel az erdőben találkozott.
- Miért jött ide? Követett engem?
- Nem követtelek, tudtam, hogy ide tartozol.
- Miért tették ezt a szörnyek?
- Félelemből és haragból. Ezek a lények féltek és dühösek voltak.
- Ugyan, ezek érzéketlen szörnyek.
- Úgy gondolod?
- Ezek csak állatok…
- A természet részei, ahogyan mi magunk is. El nem tudod képzelni, milyenfajta erőre tesz szert az, aki a haragjából kovácsol erőt. Aki az érzéseivel fegyverzi fel magát, a legveszedelmesebb lény a galaxisban.
- Mitől féltek ezek? Hiszen könnyűszerrel leöltek mindenkit.
- De szerinted tudták előre, hogy ilyen könnyű dolguk lesz? Ha ezek csak állatok, szerinted tudatában voltak annak, hogy egy energiaburokban élő humanoid törzs, akik gyakran vadásznak az erdőben, nem lesz ellenfelük? Féltek tőletek és dühösek voltak azért amit tett a falu. Dominálni akart az erdőben, a természet azonban rászabadította a poklot ezeknek a lényeknek az alakjában. Féltek, dühösek voltak, éppen ezért hagytak ekkora mészárszéket maguk után. Hogy a többi hozzád hasonló is féljen, ahogyan ők.
- Hogy érti, hogy a félelmükkel harcoltak? Hogyan lehet félelemből és dühből harcolni?
- Ha az ember dühös, kevesebb dologra összpontosít, leszűkül a látótere, nem hall meg dolgokat. Azonban arra az egy dologra, amire koncentrál, összpontosítja minden érzékét. Megállíthatatlannak érzi magát, mert bosszúvágyat érez, dühöt, ami ki akar belőle törni. Úgy érzi, a bosszú az, ami elégtételként bizonyulhat. Ha azt mondanám, a testvéred és a társai hozták ide a szörnyeket elhinnéd nekem? Persze nem szó szerint véve. Azzal, hogy a kis falud az erdőben vadászik, rengeteg más élőlényt tart félelemben. A wampak azért jöttek ide, hogy felülkerekedjenek a félelmeiket és legyőzzék azt, amitől félnek. A rettegésük volt az erejük. Rettegtek, hogy őket is kiirtják a testvéred vadászai, épp ezért jöttek ők előbb ide, s végeztek mindenkivel.
- Ezt nem értem. ha valaki fél, ha valaki dühös, az nem lát tisztán, nem tudja a környezetét úgy észlelni, ahogyan azelőtt, nem?
- De erőt is ad neked.
- Hogyan?
- Mit tennél, ha azt mondanám, én voltam, aki idevezette a wampakat, hogy öljék meg a falu lakosait? Mi van ha azt mondom, én akartam, hogy a falu meghaljon?
- De hát miért akarta volna? Képtelenségnek tartanám. Mi oka lett volna?
- Képtelenség? Hüm… Hiszen azt sem tudod, ki vagyok. Mi van, ha valaki olyasfajta, aki élvezettel öl le behemótokkal egész falvakat? Mi van, ha azt mondom, az apád után az édesanyád és a fivéred miattam halt meg?
- Nem lehetséges. De elég… hagyja abba.
- Mi van, ha én akartam, hogy kihaljon a falu teljes lakossága?
Ashaarban egyre jobban eluralkodott a düh. Kezei ökölbe szorultak, fogai egyre jobban tapadtak egymásnak.
- Nem lehet…
- Mi van ha én mondtam a wampaknak, hogy nyársalják fel az anyádat és dobják a holttestét a véres utcára?
- Elég! – rontott neki az idegennek a fiú. ökle ütésnek indult, ám a férfi nem ugrott félre. Hagyta, hogy az ütés betaláljon.
- Mi van, ha azt akartam, hogy lássam egy falu pusztulását? Hogy a saját szememmel nézzem végig, hogyan tépnek darabokra egy falut a wampak?
- Elég! – üvöltött, miközben újabb és újabb ütéseket mért a férfira. Ashaart nem zavarta, hogy a fickó meg se rezzen az ütésektől, hanem bőszen állt egy helyben.
- Mi van ha…
- Fejezze be! – üvöltött telitorokból a fiú, majd az utolsó ütést, amit bevitt, oly erejű volt, hogy a férfit egy több méterre álló fának lökte. Ám az ütésben akkora erő volt, hogy a fa törzse sem bírta megtartani az alakot, továbbrepült egy másik fának.
Ashaar szemei kitágultak, térdre rogyva nézte saját öklét. Lihegett és izzadt. Nem hitte el, hogy valóban ő ütött ekkorát az idegenbe. Az idegenbe, aki már ott állt a térdelő fiú előtt, mintha mi sem történt volna.
- Maga volt az? – kérdezte a fiú, miközben könnyekbe lábadt szemmel tekintett felfelé. – Miért tette?
- Miattad. Az előző pillanat miatt. Hogy tudd, nem idevaló vagy. Sokkal több van benned, mint hogy halakkal játssz egész nap. Ez nem a te otthonod fiú. Dühös vagy most?
- Igen.
- Épp a dühöd, ami az előtt kitörte azt a fát. A dühödből táplálkoztál, éppen ezért tudtál ekkorát belém ütni. Emiatt a pillanat miatt tettem, amit tettem.
- Ki…kicsoda maga?
- A nevem Lord Taven. Gyere velem, Ashaar. nem itt van a helyed.
Taven megfordult, majd elindult az erdő felé. Ashaar letörölte könnyes arcát, majd felkelt. Hátra akart fordulni, végignézni még egyszer a városon, de tudta, nem tudja megváltoztatni azt, ami történt. Így nem fordult hátra. Megindult ő is az ismeretlen alak után.
Az erdő egy tisztásán egy űrhajó pihent. Taven ennek a hajónak az irányába indult. Ashaar pedig követte őt.
A fiú még sohasem volt űrhajóban, emiatt a bolygót sem hagyta még el. Sorsdöntő naphoz ért a fiú. Olyan naphoz, mely teljes egészében megváltoztatta az életét. Ahogy egyre távolodtak, úgy rajzolódott ki a bolygó formája a fiú szemei előtt.
- Hova megyünk, Lord Taven?
- Olyan helyre, ahol megtanulhatod, miként kovácsolhatsz a dühödből fegyvert, s miként használhatod a haragod arra, hogy ellenségeidet legyőzhesd.
…
Zöld, erdővel borított bolygó felé vette irányát az űrhajó. Ashaar még sohasem volt az űrben. Hidegebbnek gondolta, félelmetesebbnek. De legnagyobb megdöbbenésére nem fázott, s egyáltalán nem félt. Nyugtatóan hatott rá a fekete semmiség. Ahogy az űrhajó átsuhan a semmin, mintha mindig is ide akart volna tartozni. Otthonosan érezte magát. A zöldes bolygót megközelítve, Taven leszállt az űrhajóval, majd mikor a zsilipkapu megnyílt, kisétáltak a hajóból. Egy magasabb sziklán álltak meg.
- Hol vagyunk, Lord Taven?
- Ez itt, a Dromund Kaas. Itt fog megkezdődni a kiképzésed.
A Dround Kaas nem ép a legbarátságosabb bolygó, már ha lehet így fogalmazni. Azonban egy leendő Sith tanítvány nem is kirándulás céljából érkezik ide.
- Megtehetném, hogy elviszlek Kaas városába, ahol az Akadémián megtanítják neked az alapokat, de minek is pazaroljuk azt a rengeteg időt, alapok tanulására? Én magam foglak bevezetni az erő és a sötét oldal rejtelmeibe. Megtanítalak, hogyan formázhatod a haragodat fegyverré, s hogyan használd ezt a fegyvert mások ellen. A sötét oldal lesz a mentorod, a te vezetőd. Készen állsz, Ashaar?
- Készen, azt hiszem… mesterem – mondta némileg hezitálva a fiú, majd fejet hajtott a Zabrak sith előtt.
Egy energiafallal körbevett kastélyszerű épület állt a szikla túloldalán. hatalmas kertje, s vagy négy emelet magas épülete gigászinak tűnt így közelről, de a hajóról nem látta még Ashaar a sűrű erdő miatt. Jól elrejtette a mester a szállását. Belépve az épület kapuján, egy hatalmas csarnokban találták magukat. Különböző szobrok, ereklyék és totemek sorakoztak, s vezették őket beljebb a kastély falain belülre. Birodalmi függönyök lógtak az ablakok előtt, a földön pedig a függönyökhöz hasonló vörös szőnyeg terült el.
Ashaar egy kisebb lakosztályt kapott, mely így is akkora volt, mint a Chillan lévő otthonuk egyben.
- Megtehetném, hogy a pincébe zárlak, azonban az én tanítási módszereim némileg eltérnek az akadémián tanító mesterekétől. Azt hiszik a folytonos lelki terror és kínzások eredményre vezetnek, ám az én módszerem is hatásosnak bizonyult eddig. Nem könnyebb egyáltalán, sőt. Hosszú idő áll még előttünk, ifjú tanítványom. Öltözz át, a szekrényben megtalálod a ruhádat.
Ashaar felöltötte a szinte teljesen fekete ruházatát. Könnyed anyagból készült, jól szellőző, buggyosabb darabokból álló ruhaneműit, majd mikor elkészült, a mestere egy másik terembe vezette őt. A teremben fáklyák tucatjai világítottak, Ashaar pedig sokkalta erősebbnek érezte azt a megmagyarázhatatlan, hideg és ártó aurát, amely az egész kastélyt belengte. Valahogy idelenn még erősebbnek hatott rá. A férfi egy gyakorlókardot adott a kezébe, pontosabban a fiú kezébe reptette az elméjével.
- Támadj rám, Ashaar. Látni akarom, mire vagy képes.
A fiú, a kezében tartott gyakorlókarddal először félénken lépett mestere elé, kinél ekkor sem volt még semmiféle eszköz a kezében. Ashaar félénket csapott mestere felé, aki egy könnyed mozdulattal hajolt el, s vitt be egy szimpla rúgást a fiú mellkasára. Ashaar úgy hátraesett, hogy ki is ejtette a kardot a kezéből. A férfi megállt, s várt, amíg tanítványa felkel, s ismét a kezébe fogja a kardot. Újabb és újabb támadásokra szólította fel, ám minden egyes alkalommal a földön végezte a fiú.
- Hát semmi harag nincs benned? Emlékszel a wampaakra? Hogy tépték cafatokra a falu lakosait? Hogyan festették be a havas utcát vérvörösre az anyád és a testvéred vérével? – hergelni kezdte a fiút, akin látszott, elfogta a gyűlölet.
- Ne harcolj magad ellen. Add át magad a haragodnak. Az érzelmeidből meríts erőt, és sújts le rám vele. Mindenkit elvesztettél, aki fontos volt neked, nem?
Ashaar mérgesen fogta meg a gyakorlókard markolatát, majd miután fürge lábai elérték mesterét, erőteljesen kezdett csapkodni. Fej felől indított támadásai tetszettek a zabraknak, egyre nehezebben tért ki előlük. A csapásokban volt erő, volt szenvedély. Célt ugyan nem találtak, de mindketten tudták, jó úton halad a fiú. Nem pihentek, nem álltak meg. A zabrak azt akarta, hogy a fiú minden erejét felhasználja, s az utolsókig próbálkozzon. Ashaar egyik támadása során oly gyorsan és erőteljesen csapott mestere felé, hogy az elővette vörös pengéjű lézerkardját, máskülönben az arcát lehet, felsebzi a csapás.
- Jó, szép munka volt.
A zabrak bevezette a fiút a kardforgatás irányaiba, elmagyarázta, majd be is mutatta neki a hét formát. Ashaar hetekig elemezte a formákat, saját testén tapasztalta, milyen, amikor valaki egy egyszerű, de erős ütést mér rá, s milyen, amikor gyorsabb, kisebb ütésekkel ejtenek sebet rajta. Taven nem volt egy szadista fajta, ezt letisztázta az elején, azonban számára a saját tapasztalattal szerzett tudás, „a saját bőrön való megtapasztalás” módszere kifizetődően hatott az edzései során. Bénítólövedékkel ellátott fegyvereket vetett be, s nagyobb energiatöltetű gyakorlókardokat, ezek pedig mind-mind bántalmazták kellőképp a fiút, hogy ösztönösen tudjon reagálni az érkező támadások ellen. Taven erős harcos volt, s Ashaar tudta, még nem mutatta meg minden képességét.
Mikor pedig nem kardot adott a kezébe a fiúnak, az erőről tanította, azon belül is a sötét oldal használatát. Ashaar ráérzett a kapcsolat kiépítésére az erővel, egyszerű földről származott ugyan, de esze, fajából kiindulva, jobban jegyezte és látta át a dolgokat az átlag emberekhez képest. Taven felfigyelt a fiú erőérzékenységére, s hogy talán jobban le is kötötte őt az elméleti oktatás, mint a kardokkal való edzés. Ahogy teltek a hetek és hónapok, Ashaar egyre jobban támaszkodott az erőre, biztosabb kézben tartotta azt, mint gyakorló kardját. Nem mondhatni, hogy ügyetlen lett volna a másikban, de látszólagosan nagyobb biztonságot adott neki az erő. Ahogy telt az idő, mestere egyre többet küldte őt terepgyakorlatra, mely a kastély körüli erdőt használta fel. Számos akadály, sziklák és szakadékok, sűrű fasorok, változatos domborzat jellemezte Dromund Kaas erdeit. A fiú megtanult az erő segítségével nagyobb sebességgel haladni, egyre hatalmasabb szirtekre volt képes ugrani, s egyre többször találkozott az erdő lakóival.
Dromund Kaas erdejét számtalan teremtmény lakta, legtöbbjük barátságtalan, annál is inkább veszélyes habitusú lények. Ashaarnak a gyakorló pengéjével kellett felülkerekednie rajtuk, s természetesen az erő segítségével. A wampaak támadása óta Ashaar egyre nagyobb gyűlöletet érzett a nem humanoid felépítésű szörnyek iránt, találkozásai során is egyre inkább próbált kegyetlen lenni, kiteljesíteni dühét rajtuk. A zabrak az V-ös formát látta a fiúhoz legközelebb álló stílusnak, így edzésein egyre inkább építettek az erőből történő csapásokra, s az akrobatikusabb mozdulatsorokra. Ashaar. immáron egy stílust gyakorolva, hamarabb magáévá tehette azt, néhány hét gyakorlás után pedig úgy tűnt, beváltja mestere vízióját. Egyre jobban tudta alkalmazni a formát, egyre inkább érezte magáénak a harcok saját kézbe vételét, mintsem a kivárást. A kezdeti szelíd hozzáállása átalakult egy vakmerő és egyre félelmetesebb harcos mozdulataivá. Ashaar élvezettel támadott elsőként, nem várt ki, nem hezitált. Ebben pedig nagy segítsége volt az erdei szörnyeknek, akikbe ekkor már olyasfajta gyűlöletet táplált, hogy ha le lett volna kötözve, akkor is elsőként rontott volna nekik. Gyűlöletet érzett minden egyes percében, s haragot. Elégtételnek vette minden egyes szörny megcsonkítását s kivéreztetését. Ugyan megőrizte hidegvérét, amikor támadásra került sor, egyre nagyobb erőkkel csapott le a teremtményekre. Taven elégedett volt munkájával.
Ashaar egyre jobban tanulta ki, miként képes az erő segítségével egyre nagyobb tárgyakat megmozdítani, s elméjével áthelyezni, s azt is, hogy miként képes ellenállni mesterének erejével szemben. Taven tanításait gyorsan szívta magába az immáron ifjú, s immáron saját lézerkarddal harcolhatott az erdő mélyén lévő szörnyetegekkel. Évek teltek el a képzés megkezdése óta, s a törékenynek tűnő chissből egy markáns és erős testalkatú férfiú cseperedett. Fajának köszönhetően hamar átlátta a dolgok rendjét, az elméleti oktatásokat pedig szivacsként szívta magába. Elégedett volt magával, ahogyan mestere is ugyanezt érezte. Vágyta a tudást és a hatalmat. Egyre többször kerekedett felül mesterén a karforgatásban, emellett Taven maga is részt vett a terepgyakorlatokban, s ott nehezítette meg az ifjú dolgát, ahol csak tudta. Ashaar remek kiképzést kapott.
Ahogy teltek az évek, a fiú megtanulta a Jar’kai stílus alapjait, immáron kettő karddal edzett. Ugyan a stílus valószínűleg sohasem lesz az elsődleges vonala, kiegészítette harcimodorát a plusz egy kard. Erőteljes csapásait még félelmetesebbé alakította s az elkerülésben is egyre nagyobb szerepet töltött be a másodlagos fegyvere. A kétkezes harcmodor nem volt egyszerű, mégis úgy tűnt, hamarabb ráérzett az ízére, mint amikor először próbálta a gyakorlókarddal. Ugyan nem vette mindig kézbe mind a két fegyvert, amikor mesterével szemben állt, tudta, hogy szüksége van mind a két kezére. Kiismerhető volt ugyan a másodlagos kezében forgatott kard, nem is külön támadásként használta. Azonban amikor két karddal feszült neki Taven pengéinek, elvégre ő maga vezette be a Jar’kai stílusba, érezhetően nehezebb dolga akadt, mint amikor szimpla kardokkal hárította tanítványának ütését. Ashaarban csak úgy tombolt az akarásvágy, a bizonyítás és a harag. Ezen három tulajdonságát pedig már-már tökéletes egyvelegbe sűrítette. Eszes volt, taktikus és harcra éhezett. Jó tanítványt választott magának a sith. Néhanapján elmentek Kaas városába, Ashaar betekintést nyerhetett az akadémia falain belül tartózkodók életébe, de mindvégig az erdőben élt mesterének kastélyában. Néhanapján összemérhette a vele egykorú, s képzését tekintve azonos időt tanult tanítványokkal, javarészt felülkerekedett rajtuk. Tavennek ebben is igaza volt, sokkalta jobb kiképzésben részesítette őt, mint az akadémisták kaphattak. Koncentráltabb, személyre szabottabb edzéstervének megvolt gyümölcse. A fiú jóval erősebb volt, mint a vele azonos korú és tapasztalatú társai. Terepgyakorlatait kiterjeszették, immáron nem mesterével ment az erdőbe, hanem segítette a főváros és más falvak katonáit bizonyos feladataikban. Élvezettel töltötte el vezetni másokat, s valamiért bizalommal indult meg, akárhány embert is raktak a csapatába. Ugyan nem voltak olyan eget rengetően nehéz feladatai, leginkább a szabadon élő és a városokra fenyegetést jelentő lények felkutatása és levadászása volt. A birodalmi zsoldosok is nagyobb lendülettel kezdték meg például a rancoorok vadászatát, ha egy erő érzékeny személy vezette őket. Kisebb törzsek felkutatása során Ashaar több kegyetlen parancsot teljesített a katonákkal együtt, mindannyian kérdés nélkül vitték végbe azokat. Nem számított, hogy egy szörny vagy pedig egy fegyvertelen partizán életét kellett kioltani, Ashaar szó nélkül vitte végbe a vadászatait. Ashaar egyre jobban belelátott ezáltal a birodalom működésébe, a harcászati taktikákba, s hogy miként kell győzelemre vezetni az embereket. A birodalom pedig kevesebb zsoldost kellett pótolnia. Ennek a harmonikusnak mondható állapotnak méltó gyümölcse termett.
Több, mint hét éve már, hogy a fiút magához vette lord Taven és megkezdte a kiképzését. Ashaar kitanulta a karforgatás művészetét, a katonai stratégiákat, ám ezeknél is nagyobb befolyást szerzett az erőhasználatban. Ashaar készen állt lassan a végső próbákra, ám Taven eddig nem vizsgáztatta le a fiút. Bejártak néhány bolygót mesterével, saját vadászgépet kapott, melynek irányítását alapfokon elsajátította, de mindez idáig az űrutazások valóban utazás célját szolgálták. Nem látta értelmét még a mester, hogy lovaggá üsse tanítványát, s ugyan erejében egy szinte kiteljesedett lovaggá érett már az ifjú, szerette maga felügyelni az akciókat, s szemét a fiún tartani. Fiaként nevelte őt, s ugyan erőskezű férfi volt, mégis megadta azt a tiszteletet, ami elősegítette a fiú tanulását. Nem kínozta feleslegesen, de minden egyes oktatást Ashaar saját bőrén tapasztalt meg. Számára ez volt az oktatás lényege, s úgy tűnt, bevált az ifjúnál. Ashaar megtanulta kezelni dühét s fegyvert kovácsolni belőle, mégsem a harag volt az egyetlen mozgatóereje, amikor lecsapott kardjával. Egyre taktikusabb volt, egyre jobban éleződött ki a harc iránti érdeklődése, s ez jó vezetői génekre jellemző. Ashaar nem volt az az egyszemélyes hadsereg, jobban érezte magát, ha vezethet és irányíthat különböző akciókat. Páratlan érzékenysége az erő iránt kifizetődött, szinte tökéletesen tudta egyszerre kardját és az erőt felhasználni küzdelmeiben. Ám ezek mellett képes volt higgadt és körültekintő maradni, nem szaladt bele minden egyes ellenfelébe, csak azután, hogy helyesen felmérte lehetőségeit. Akkor azonban minden erejét beleadta, hogy a saját kezébe vehesse a harcot, s úgy irányítsa ellenfeleit, mint mások a bábokat. Rengeteget olvasott és tanult mind az erőről írt kódexekből, mind pedig politikát és a sithek és jedik közötti háborúkról. Taven kihasználta a fiú gyűlöletét, s beleforgatta a köztársaság iránt érzett ellenszenvébe. Meggyűlöltette a jedik gyengének tartott kódexeit, s megutáltatta vele a köztársaság alapjait, a galaxis összes lénye és szörnyetege iránti nyitottságukat. Ugyan nem tartozott az emberi fajhoz maga sem, mégis gyűlölte a nem humanoid lényeket, s a vadonban élő szörnyetegeket. Nem értette, miként fogadhat be a köztársaság bárkit és bármit, ami nem akarja felzabálni őket. Ám legfőbb dolga a birodalom és a Sötét tanács iránti tiszteletének építése volt. Ashaar szimpatizált a militarista, leginkább emberközpontú birodalommal, így hűsége évről évre egyre erősebb kötelékként láncolta magához. A köztársaság gyenge irányítási módszereit megvetve az egységes és erős birodalom volt az ő otthona. Ashaar nem hitt a békében, a hamis szavakban, amelyet a köztársaság képviselt. A politikai befolyás helyett az erőre és a hatalomra élezte ki a világnézeteit. Tudta, hogy a béke nem egy fenntartható állapot, hacsak nem erővel tartják fenn. Mert a félelem az, ami összetarthatja a birodalmat. A félelem, ami naggyá teszi a birodalmat. A béke a gyengéknek való ágazat, szavakkal nem lehet uralni a galaxist, szavakkal nem lehet megtartani a befolyást, csakis a félelemmel és a félelmet kiváltó erővel. Belátta, hogy amíg a jaedik és a sithek osztják meg a galaxist, a köztársaság nem fog békére lelni, s nem is lelhet. Hiszen itt van ő, aki azért él, hogy a birodalmat még erősebbé tehesse.

Üdv a Sötét Oldalon!

Az előtörténeted elfogadom. Szép iromány bár nem hibátlan a szememben. Itt most nem szó ismétlésekről van szó vagy hasonló, csupán szájízlésem szerint többet olvastam volna szívesen a belső vívódásról akár ahogy eldönti, követi a férfit, aki lemészárolta szeretteit, barátait, családját és minden rokonát. Kicsit azon a ponton jobban szerettem volna belelátni a fejébe, hisz nagyon fontos pont volt. De! Megértem hogy nem akartad szaporítani a szót, bőven volt esemény az írásodban, s így is szép hosszúra sikeredett. Tömör volt, komplex, jól megírt munka. Főleg az edzős részek nagyon tetszettek. Kicsit tán vissza köszönt belőle Darth Bane, vagy legalábbis a róla alkotott mű, melynek írásstílusa hasonlóan jól festi le ezeket a részeket. Továbbá az erő kiütközése mint egy hatalmas ütés, első hallatra furcsa volt számomra, ám végső soron nem lehetetlen, megoldható. És tökéletes így Chillaként is

Kezdő értékeid:
Az alap 15 felé még plusz 4 pontot azaz összesen 19 pontot tudok adni, illetve 2 képeség
Tanítványként továbbá megkapod a Shii-Cho formát, illetve plusz egy választhatót, illetve a szabályzat ide illő része alapján igényelheted a Jar Kai vagy a dupla pengéjű fénykard formájának ismeretét. 

Darth Sion írta:Karakter indításakor indulhat Jar’kai ismeretével, vagy duplapengéjű kardforgatási ismeretekkel. Mindkettővel nem, csak később tanulhatja. A Jar’kai továbbfejlesztése képesség alapon működik, ugyanis az adott forma képzettsége csak azt mutatja, hogy milyen jól használja azt, ám a Jar’Kaial való elegyítése más kérdés. Azonban nem akartuk elhasználtatni a játékosokkal az értékes 5 pontonkénti választás lehetőségét, ezért képességeknél található meg a Jar’Kai haladó és mester szintje. Viszont a mester szintű Jar’Kai használat nem jelenti, hogy az adott formában is mesterek lennénk, csak hogy maradéktalanul képesek vagyunk átültetni azt a kétkezes harcmodorba. Ugyanott a duplapengés kard használata is hasonlóképpen van megoldva.