Politikusok
1 / 1 oldal
Politikusok
A politikusok jelen vannak mindkét frakció területén szép számmal. Noha a Birodalomban kevesebb hatalmat gyakorolnak, a közélet legtöbb dolgáról dönthetnek, ha ahhoz az Uralkodó jóváhagyása is kell nagyobb változtatások esetén. Ám a kereskedelmi viszonyok, az esetleges törvényhozatalok javaslata az ő dolguk, valamint jóformán minden, amivel a Sötét Tanács nem kíván foglalkozni. A Köztársaság területén viszont a Politikusok az uralkodók. A Szenátus dönt a Köztársaság sorsáról. A Birodalmi szenátus is egy létező dolog, megvannak a maga szintjei, ám ahogy azt említettük, nekik jóval kevesebb feladatuk, joguk és megbecsülésük van Köztársasági megfelelőiknél.
Rangok:
-Tanácstag
-Kormányzó
-Képviselő
-Szenátor
-Kancellár
-Főkancellár
Külön rangok:
-Diplomata
-Tárgyalófél
-Szenátori, Kancellári, Főkancellári titkár
Tanácstag: A politikai karrier kezdetének számít, mikor az adott személy saját anyabolygójának kormányzati tanácsában résztvevő. Túlzott hatalmat még nem gyakorol, maximum saját bolygóján van némi szava.
Kormányzó: Az a személy, ki saját bolygója helyi ügyeiért felel, s lényegében vezetője saját népének. Míg a szenátorok a Szenátusban képviselik bolygójuk, addig a Kormányzók felelnek a helyi kormányzásért.
Képviselő: Az a személy, ki jelentős bizalmat kapott népétől, megválasztható képviselőnek, mely azt jelenti, hogy személyesen vehet részt a Szenátusi ülésekben a Szenátor mellett.
Szenátor: A szenátori rang azt jelenti, hogy anyabolygójának szócsöve lehet, s személyesen szólalhat fel ügyük mellett.
Kancellár: A kancellár már nem saját bolygóját, hanem a Szenátus bizonyos részeit képviseli. Lehet például a gazdaságért vagy a hadügyekért felelős Kancellár az illető. Olyasmi rang, mint a Miniszter.
Főkancellár: A Főkancellár a vezetője a Szenátusnak, ám önmagában nincs döntésjoga, mégis az ő szava ér a legtöbbet.

-Diplomata: Azok a személyek, akik a szenátust, vagy saját bolygójukat képviselik egy-egy megbeszélés, ügylet lebonyolítása során.
-Tárgyalófél: Azon személyek, akik lényegében Diplomata ranggal rendelkeznek, ám akár ellenséges erőkkel való tárgyalással is megbízhatóak.
-Szenátori, Kancellári, Főkancellári titkár: Egy magasrangú politikus titkára, jobb keze. Nem szükséges fok ez azon a bizonyos létrán, ám ha így kezdi valaki karrierjét, biztos kaphat egy erős lökést korábbi főnökétől.
Darth Sion- Admin
- Posts : 91
Join date : 2019. Dec. 01.
Adatlap
Szint: 1
Oldal:
XP:
(1/200)
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.